Bár határozottan úgy emlékeztem, valójában sosem született meg az a blogbejegyzés, amire hivatkozni akartam ebben a posztomban, hanem csak terv maradt, így viszont teljesen nulláról lesz lehetőségem egyfajta történelmi áttekintést írni. A posztom apropója a Pop!_OS új kiadása, ami az első béta verzió, így részben arról szeretnék megosztani gondolatokat, miért várom annyira az első stabil kiadást, valamint arról is, hogy hogy jutottam el a legelső, Windows 95-öt futtató számítógépemtől idáig, külön kiemelve az egyes operációs rendszereket és azt, hogy melyik milyen személyes benyomást keltett bennem.
Első számítógépem egy anyukám munkahelyéről leselejtezett darab volt, Windows 95 operációs rendszerrel. Ezt a gépet nagyjából csak arra használtam 6-8 évesen, hogy CD-ről futtassal különféle freeware, shareware és demo DOS játékokat, így maga az op. rendszer olyan túl mély nyomot nem hagyott bennem, működött és ennyi volt a lényeg. A Windows XP-re való áttérésre 2007-ben került sor egy új számítógéppel, abból a megfontolásból, hogy a sulis feladatokhoz már kellett egy valamivel korszerűbb darab. Internet hozzáférésünk egyébként ekkor még évekig nem volt. Arra viszont jó volt, hogy lehessen iskolai prezentációkat gyártani rajta, meg persze játszani mindenféle CD-s játékokkal, többek között az Ezt Vedd Meg sorozat jeles darabjaival. Magát az XP-t igazán sosem szerettem, a túl harsány és élénk színei, vastag ablakkeretei miatt, emiatt a klasszikus Windows kinézetet preferáltam inkább, bár így is volt számos olyan felületi elem, amin ez sem segített. Ezen felül a klasszikus téma lényegesen jobban testre szabható volt, mindennek egyenként lehetett állítani a színét, szemben a Luna témával, ahol előre renderelt grafikát használt a felület.
A Vista szinte teljesen kimaradt az életemből, csak futólag használtam 1-1 alkalommal. A következő lépcsőfok így egyből a Windows 7 lett, 2010-ben, amikor egy valamivel jobb számítógépet kaptam a régi helyett. A Windows 7-tel kapcsolatban is elég vegyes érzéseim voltak. Az üveg tükröződés, amit a Windows Aero adott, nekem sosem tetszett igazán, mindig olyan olcsó hatású volt, mint ha ablakra ragasztható matrica lenne inkább, mint sem tényleges üveg. Emellett pedig itt még az XP-hez képest is vastag ablakkeretek voltak jellemzőek. Sok dolog egyébként utólag fogalmazódott meg bennem, amiket akkor is éreztem, mint hiba/hiányosság, csak nem volt még viszonyítási alapom, hogy lássam, lehet ezt egészen másképp is kivitelezni.
Ezt a kontrasztot pedig az jelentette, amikor elkezdtem alternatívákat keresni a Windowsra, mivel nem éreztem jónak sem a felület sem a működés terén. Eleinte az OpenSolaris-szal szemezgettem, mivel szimpatikus volt a történelmi háttere miatt, és amiatt, hogy egy jelentős erőforrásokkal bíró cég áll mögötte, ami stabilitást és kiszámíthatóságot sugall. Hát pechemre erről teljesen lecsúsztam, ugyanis 2010-re a teljes projekt el lett kaszálva az Oracle jóvóltából. Azóta persze létrejött az OpenIndiana, de addigra már elköteleztem magam a Linux iránt. Mindez persze egybefügg azzal is, hogy 2010-ben, mikor középiskolás lettem, lett otthon internetünk, és mivel sok szabadidőm volt, aktívan foglalkoztam a Windows kiváltásával. Végül az Ubuntura esett a választásom, az akkori legfrisebb 10.10-es kiadásra, amit még a WUBI nevű szoftverrel telepítettem a Windows 7-en belül, ami lehetőséget teremtett a rendszer kipróbálására dual boot nélkül. Kezdetben, főleg a hozzá nem értésem miatt, elég sokszor tettem bootolhatatlanná a gépemet, így gyakran kellett újratelepíteni azt. Az utána következő évben határoztam el végül, hogy kísérletezgetés helyett végleg átállok a Windowsról. Az akkori kiadás az Ubuntu 11.04 volt, 2011 nyarán, a nyári szünetben.
Az Ubuntu 11.04 volt az első olyan kiadás, ami már nem a GNOME 2.x asztali környezetet, hanem a Canonical saját desktopját, a Unityt használta alapértelmezetten. Maga a Unity első körben az Ubuntu Netbook Remix felületeként jelent meg, azzal a céllal, hogy a netbookok kis képernyőjéhez egy sokkal helytakarékosabb felületet biztosítsanak vele. (Ezt egyébként utólag tudtam meg.) Ennek a továbbfejlesztett változata lett végül a Unity, ami így teljesen le is váltotta a netbookos kiadást. A felületet első pillanatra megszerettem, és kitartottam mellette a fejlesztésének leállításáig. És egyben ez volt az az operációs rendszer, ami segített megérteni azt, hogy mit és miért nem szerettem az akkori Windows rendszerekben:
- A Unity lényegesen letisztultabb, vizuális zajoktól mentes, kompaktabb felületet nyújtott. Ezen felül pedig két tálcával rendelkezett, szemben a Windows-zal, ahol minden egyetlen tálcára van zsúfolva. Azóta is fixa ideám, hogy ez így van rendjén. Ugyanis a tálcán sokféle elem helyezkedik el, és az eltérő elemek eltérő méretük és használatuk miatt nem férnek meg egyet sávban. A Unity esetében a taskbar, azaz az éppen aktuálisan futó illetve a tálcára rögzített programok nagy méretű ikonokat követelnek meg, vastag tálcával, míg minden máshoz (idő megjelenítése, system tray, stb.) elegendő egy vékony, helytakarékos sáv is. Plusz két tálcán sokkal több ikon fér el, mint ha csak egy lenne.
- Ezen felül számomra említésbeli változást hozott az, hogy az Ubuntu gyárilag használható programokat tartalmazott. Nem kellett minden egyes dologra alternatívákat vadásznom az interneten, mert volt gyárilag egy rendes CD író, PDF olvasó, Office, stb.
- Meg egyáltalán, van egy rendszerszintű, átfogó csomagtelepítő is, így egyébként sem kellett az internet bugyrait túrnom, ha valamit meg akartam találni, elegendő volt a tárolókból letölteni. Szemben a Windows-zal, ahol nekem gyalog ki kell keresni a neten a telepíteni kívánt programot, ami gyakorlatilag egy program, ami felhatalmazást kér a rendszertől, hogy beleírjon a rendszerkönyvtárakba. Ahelyett, hogy egy csomag lenne, amit maga az operációs rendszer dolgozna fel a csomagtelepítő által, ahogy az lényegében minden más rendszeren is működik a Windows-on kívül. Például az apk telepítők is ilyenek Androidon.
Úgyhogy igazából azt éreztem, hogy megtaláltam végre azt a rendszert, ami úgy működik, ahogy azt elvárnám egy operációs rendszertől, rendszerszerűen, átgondoltan.
Az első visszatérést a Windows világába a Windows Phone jelentette, ugyanis egész egyszerűen imádtam a dizájnját és azt a rendbontó felhasználói felületét, amit nyújtott, és azt, hogy mennyire aprólékos, átgondolt és rendszerszerű megközelítést alkalmaztak minden téren. Teljes ellentétje volt mindannak, amit korábban gondoltam a Windowsról.
2012 végén cseréltem el a tesómmal az iPod touch-omat az ő Windowsos LG Optimus 7 mobiljára, mivel ő meg éppen az Apple-lel szemezgetett, így mindketten jól jártunk a cserével. Egyszerűen minden téren imádtam azt a mobilt, és azóta is egyik örök kedvencem. A telefon anyaghasználata, formavilága, a Windows Phone felülete. Ez még a Lumia mobilok megjelenése, és a rendszer mainstreamesedése előtt volt éppen. A Lumiákkal nekem nagyon vegyes érzéseim voltak, ugyanis rendkívül sajnáltam a MeeGo projekt leállítását, az ugyanis egy rendkívül előrehaladott UX volt a mobilok világában, amit az nyújtani tudott. A másik oldalról viszont a Lumiákat nagyon szerettem. Lett is végül egy Lumia 820-am 2014-ben. Ugyanakkor azt kifejezetten nem szerettem, hogy a Lumiák népszerűsége miatt teljesen kikopott a Windows Phone kínálatból az azt megelőző, sokkal prémiumabb stílus és formavilág, egy ponton túl már csak a színes polikarbonát mobilok voltak jelen a palettán.
Ezt követően jelent meg a Windows 8, ami mindezt kívánta átültetni a PC-s világba, így értelemszerűen az is rendkívül tetszett. 2014 és 2016 között volt is egy 8 hüvelykes, Windows 8.1-es Toshiba tabletem, amit imádtam használni, annyira ki volt találva a UI benne. Vele párhuzamosan egy rövid kitérővel az OpenSuse felé, végül a Windows 10 bétára váltottam 2014 végén az asztali gépemen, míg a 8.1 volt a tableten. A kezdeti lelkesedésem után a Windows 10-ből hamar kiszerettem, ugyanis az egy sokkal összegányoltabb, kiforratlanabb, és legfőképpen vízió nélküli asztali környezetet kapott, ahol gyakorlatilag kiirtottak mindent, ami a Windows 8-ban jó és innovatív volt, így végül visszatértem az Ubuntura 2015 nyarán. Így végül azon kevesek közé tartozom, akik a Windows 7-et és 10-et nem, de a 8-at annál inkább kedvelte.
kép forrása: Winaero.com
Kis kitérőként megemlítendő, hogy a Windows 8 hatására határozta el a Valve, hogy elhozza a Steamet a Linux világába, én pedig akkor csináltam Steam fiókot magamnak, illetve 2013 tavaszán lett meg az első olyan gépem, amit már magam raktam össze a PC-s fórumok segítségével. Az ez követő évben lett meg a tabletem. Illetve ekkoriban jelent meg az Ubuntu Touch is, ami szintén rengeteg innovatív, korát megelőző megoldással rendelkezett, amibe szintén szerelmes voltam a Windows Phone mellett. Ezt a dilemmát végülis a Windows 10 megjelenése oldotta meg, és tolt el teljesen a Linux irányába, ismét.
A következő mérföldkő a Unity desktop megszűnése volt, ami szorosan kapcsolódik az Ubuntu Touch sikertelenségéhez és a Canonical azon törekvéséhez, hogy sokkal költséghatékonyabbá tegye a céget. Magát a Unityt az hívta életre, hogy a GNOME egy radikális UX váltáson esett át a 3-as verzió megjelenésével, ezzel párhuzamosan pedig a GNOME 2.x fejlesztése leállt, így a Canonical kénytelen volt lépni, így döntöttek végül a GNOME alapú, de saját asztallal rendelkező Unity mellett. Egyébként ugyanez hívta éleetre a MATE, Cinnamon és Budgie desktopokat is. Amikor pedig leálltak a Unity fejlesztésével, ugyanerre a GNOME 3 asztalra tértek vissza. Pontosabban mondva ez azóta sokat fejlesztett verziójára. Számomra egy borzalmas nagy visszalépésnek érződött a GNOME 3, ugyanis a Unity szépségét pont az a sok apró kidolgozott részlet adta, ami kényelmessé tette az egész rendszer kezelését. Ezzel szemben a GNOME fejlesztők végtelenül idealisták és csökönyösök, sokkal fontosabb volt nekik, hogy egy egy változtatás a felületen illeszkedjen a saját absztrakt elképzeléseikbe, amit egy számítógép használatáról gondoltak, mint az, hogy kényelmes és hatékony UX-et hozzanak létre.
Amikor keresgéltem alternatív asztali környezeteket, nagyjából az a konklúzió született meg bennem, hogy a két nagy desktopból a GNOME az, ahol designerek próbálnak meg programozni, míg a KDE Plasma az, ahol programozók próbálnak meg dizájnolni. A Plasma sokkal testreszabhatóbb, mint a GNOME, és sokkal több dolog van benne beépítve, míg a GNOME esetében szinte a legalapvetőbb dolgokhoz is bővítményekre kellett vadászni. De ezzel párhuzamosan a KDE sokkal kiforratlanabb, bugosabb és igénytelenebb is volt. Az összes többi desktop, mint pl a MATE, LXQt, stb. pedig kevés erőforrásokkal rendelkezett, hiányzott belőlük a fókuszáltság és a professzionalitás, egyszerűen túlságosan kiforratlan hobbiprojektek voltak a szememben. Ezzel párhuzamosan a Unityt főállású designerek és fejlesztők készítették egy rendes budget-ből.
Így jutottam el végül arra a konklúzióra, hogy keressek alternatívát. Előbb a Chromebookok felé nézelődtem, mivel maga a koncepció nagyon szimpatikus volt, anno a FirefoxOS-t is nagyon szerettem mobilon. Így végül 2018 őszén szereztem egy Acer 2-in-1 Chromebookot. Magát a hardvert is nagyon szerettem, illetve az asztali környezetet is, amit nyújtott, valamint az egyedi billentyűzet kiosztást és azt, hogy a ChromeOS rendelkezik Android és Linux alrendszerekkel is. Hátránya volt, hogy mindezek ellenére is kevés desktop alkalmazás volt, illetve a Linux alrendszer sem támogatta a grafikus gyorsítást akkor még, valamint hogy egy nagyobb teljesítményű Chromebook már jóval drágább lett volna. Tabletként pedig a nagy mérete miatt ritkán használtam, inkább laptopként funkcionált nálam.
Végül úgy alakult, hogy a Mac-nél kötöttem ki. Mivel felismertem, hogy a legtöbb dolog, amit szerettem a Unityben megtalálható a Mac felületén is, vagy sok esetben eleve onnan is ered, abból lett átvéve (pl. globális menü) így felmerült bennem, hogy miért ne használhatnám az „eredetit”. Mivel már a használt Apple gépek is elég drágák tudnak lenni, így elnapoltam a váltást, egészen addig, amíg egy kedves barátom fel nem ajánlotta nekem a régi Macbookját baráti áron, amit 2021 januárban szereztem meg, eladva az addig használt laptopomat. Az, hogy a MacOS-re elérhetőek voltak profi grafikus szoftverek, a felhasználói felület jó kezelhetősége és átgondoltsága miatt, valamit azon igényemnél fogva, hogy szerettem volna eltávolodni a Google ökoszisztémától, illetve nem utolsó sorban az Apple a saját processzorainak bejelentésének hatására döntöttem úgy, hogy a Mac lesz az az irány, amerre a jövőmet el tudom képzelni.
Hogy pontosan mikortól kezdtem el a Linuxra (vissza)váltáson gondolkodni, nehéz behatárolni, de több, egymástól független mozzanat is ebbe az irányba terelt. Egyrészt a Macbookon 2023 nyár óta párhuzamosan használtam a macOS mellett Windows 10-et is, abból adódóan, hogy a macOS minden kiadása valamilyen szoftver vagy hardver kompatibilitását eltörte. A macOS Catalina óta nem lehet 32 bites Mac szoftvereket használni, ezzel pedig a Steames játékkönyvtáram Mac-re elérhető elemeinek nagy részét elbuktam. Emellett pedig pl. egy régi HP nyomtatóm drivere is a modern macOS verziókkal egész egyszerűen nem működik. Így ahhoz, hogy nyomtatni tudjak vagy a kedvenc játékaimmal tudjak játszani, időről időre át kellett bootolnom Windowsra, amit viszont utáltam használni ezeken kívül, mert indokolatlanul leterhelte a hardvert, folyton pörgött a ventillátor, stb. így ha nem játszottam vagy nyomtattam, akkor macOS-t használtam, szövegszerkesztésre, levelezésre, böngészésre, stb. Ezen kívül pedig az Apple processzoros gépek még használtan is elég drágák, így az arra való váltás egy nagy beruházás lenne számomra. És ezen felül pedig ha egy idő után teljesen megszűnik a hardver támogatottsága, akkor eleve csak a Linux jöhet számításba, mint alternatíva. És ezen nem segít az sem, hogy az OCLP napjai is meg vannak számolva, mivel az egyáltalán nem támogatja az Apple M szériás processzorokat.
Ekkor jött a képbe a Pop!_OS, amit a System76 nevű hardver tervező cég fejleszt nagyjából azóta, amióta a Unity desktop el lett kaszálva, viszont a látómezőmbe csak 2024 nyarán kerültek, amikor bejelentették, hogy saját asztali környezetet fejlesztenek teljesen nulláról, szemben az addig használt, erősen testreszabott GNOME desktoppal. Ez pedig nagyon felkeltette az érdeklődésemet, illetve reményt keltett bennem abban, hogy a Unity kap végre egy méltó szellemi utódot. Ugyanez év decemberében tudtam meg a testvéremtől, hogy a munkahelyénél eladnak régi gépeket, így megragadva az alkalmat sikerült nagyon jó áron szereznem egy használt Thinkpadet, amit kifejezetten azzal a céllal vettem, hogy felrakjam rá az akkor még alpha állapotban levő Pop!_OS COSMIC kiadást, hogy napi szinten használjam, tesztelgessem, illetve hibajelentéseket és fejlesztési javaslatokat küldjek a fejlesztőknek.
Szeptember 25-én jelent meg a COSMIC Beta, ezzel egy újabb mérföldkőhöz érkezve a fejlesztése. 2024 Augusztus elején jelent meg a legelső alfa változat, így több, mint egy év intenzív fejlesztésének eredményét foglalja magában ez a kiadás. A stabil verzió, vagyis a COSMIC Epoch 1 megjelenési dátuma még nem ismert, nem lehetetlen hogy jövőre készül csak el. A következő fő kiadás, vagyis az Epoch 2 várhatóan már sokkal gyorsabban el fog készülni, hiszen az alapok már le lettek fektetve, innentől kezdve az iteratív fejlesztésé a terep.
A Beta kiadás funkcionalitását tekintve lényegében kész van, már csak hibákat kell kijavítani az első stabil kiadáshoz. A legutóbbi kiadás az Alpha 7 volt, ami áprilisban jelent meg. A hosszú idő alatt sok fejlesztést kapott a rendszer, így most már egészen jól használható a mindennapok során. A System76 készített egy kis videó sorozatot, kiemelve a főbb funkcionalitásait a COSMIC Betának. Emellett pedig valamikor egy terjedelmesebb blog poszt is elérhető lesz a közeljövőben.
A COSMIC desktop különféle előre telepített appot is tartalmaz, melyek mind az iced nevű, rust nyelven íródott toolkitre épülnek. Ezek: Fájlok, Áruház, Dokumentum olvasó, Terminál, Médialejátszó, Szövegszerkesztő, Képernyőkép készítő. A lista pedig hamarosan további elemekkel fog bővülni.
A kipróbáláshoz és telepítéshez kétféle ISO áll rendelkezésre, egy ami gyárilag tartalmazza a legfrissebb Nvidia drivert, egy pedig minden máshoz. A használatához 64 bites processzor és Wayland kompatibilis grafikus kártya mindenképpen szükséges. A meglévő bugokat pedig Githubon lehet követni, ahol újakat is lehet jelenteni, illetve fejlesztésekre lehet javaslatot tenni.
A képek forrása a Wikimedia Commons, ott, ahol külön nincs feltüntetve.