A telefonnak nagy történelme van, Magyarországon pedig különösen, hiszen a múlt század elején hazán a telefónia komoly úttörője volt. Ennek terjedelmes történelme van, számos technikai találmánnyal együtt. Nem szeretném ezeket most kifejteni, nem erről fog szólni a poszt, ugyanakkor érteni és érezni kell ezt a hatalmas történelmi örökséget, az ehhez méltó alázattal kell szemlélni a konkrét problémákat. Emellett pedig a városképet pozitívan befolyásoló utcai bútor is lehetne a telefonfülke, mint más, szerencsésebb fejlődésű városokban, ahol jóval nagyobb társadalmi megbecsülésnek örvendenek a történelem eme mementói.
A ma (nem) üzemelő telefonfülkék nagyjából a 30 évvel ezelőtti igényeket szolgálják. A rendszerváltás előtt keveseknek volt otthon telefonja, aminek politikai, nem pedig technikai okai voltak, a rendszerváltást követően pedig robbanásszerűen jelentek meg a telefonok a háztartásokban, de az ezredfordulóig még meg volt a létjogosultsága az utcai telefonoknak is, hiszen addig keveseknek volt mobilja, amit magával tudott volna vinni. Az emberek igényei azóta megfordíthatatlanul megváltoztak, ugyanakkor a telefonfülkék funkciói kicsit sem lettek ehhez igazítva, megrekedtek a 90-es években.
Sajnos ma a diskurzusok zöme arról szól a telefonfülkékről, hogy miért nincsenek elbontva, nem pedig arról, hogy hogyan lehetne hozzáigazítani a mai igényekhez. Pedig nem lenne lehetetlen feladat, minden csak szándék kérdése. Azt gondolom, a mai világban is lenne igény funkciókra, amik megfelelően ki tudnák egészíteni a mobiltelefon-központú világunkat. Ilyen funkcionalitás lehetne az, hogy ha lemerül a mobilunk, és nincs kéznél power bank (vagy másvalaki mobilja) akkor ott gyorsan fel tudnánk tölteni, illetve az idő alatt fontos hívásainkat is el tudnánk intézni. Emellett akár ingyenes hotspotot is lehetne üzemeltetni benne, hasonló megfontolásból, ha pl valakinek nincs, vagy elfogyott az internet kerete. Emellett pedig maga a telefonálás lehetne ingyenes, hiszen most is nagyon kevesen használják, gyakorlatilag többe kerül a fizetési lehetőségek biztosítása, mint amennyi bejön, illetve ha szükség van a telefonálásra, akkor ne az legyen a legfontosabb, hogy van-e megfelelő kártya vagy érme az embernél, mert az a célt gátolja.
Teljesen nyugodtan lehetne úgy is tekinteni a telefonfülkékre, mint egy szükség esetén nagyon is kapóra jövő eszközre, nem pedig egy nyűgre, amire törvény kötelez, ehhez viszont elsősorban szemléletváltásra lenne szükség. És akkor még ott van egy olyan szempont is, hogy egy profitot termelő nagyvállalat nyereségének egy részét igen is tudnia kell a közjó céljára fordítania, ez pedig egy ilyen lehetőség lehetne.