Érdekes nyelv a mienk, hiszen amikor anyagi kárról beszélünk, az alatt főként pénzbeli veszteségre kell gondolnunk. Eközben viszont megfeledkezünk arról, hogy a pénz (a készpénztől eltekintve) nem egy fizikai anyag, hanem csupán egy mérőeszköz. Amikor anyagi kár ér valakit, legyen az bármilyen, az elsősorban anyagbéli kárt jelent, aminek a mértékének megállapításához használjuk csupán a pénzbeli értékét, hogy az utána összehasonlítható lehessen más károkkal.
A pénz lényegében kifogyhatatlan dolog. Persze az azt reprezentáló érme és bankjegy, bankbetétet igazoló lap, stb. nem, hiszen a világmindenségben a mai ismereteink szerint véges anyagmennyiség van. Végső soron tekinthetünk a világmindenségben fellelhető atomok számára úgy, mint egy elméleti felső határra. De ha maradunk annál az alap felvetésnél, hogy a pénz egy virtuális értékmérő eszköz, akkor megállapítható, hogy az végtelen mennyiségű. A modern monetáris teória, vagyis az MMT odáig merészkedik, hogy azt állítja, a pénz mennyisége a végtelenségig növelhető büntetlenül, mindaddig, ameddig van termék vagy szolgáltatás, amire el lehet költeni. Elmélet, ami még soha nem valósult meg, de papíron működhet. A gond csak annyi, hogy rengeteg külső tényező akad, ami ez ellen dolgozhat, amire szintén fel kellene készíteni egy ilyen modellt. Mindenesetre a klasszikus közgazdaságtan egyik alap gondolata is a kereslet – kínálat egyensúlya, illetve annak valamelyik irányba történő felborulása, és annak mindenféle következményei, illetve annak elemzése.
Nemzetünk bölcs vezetői ezekben az alapvetésekben merülhettek el, amikor azt találták mondani, hogy az embereknek többet kellene fogyasztani, és akkor helyre billen az egyensúlyi állapot, figyelmen kívül hagyva számos sok egyéb befolyásoló tényezőt.
A ChatGPT-4o egy ingyenes mesterséges intelligencia szolgáltatás. Ingyenességéből adódóan pedig limitációkkal rendelkezik. Limitációi között szerepel az is, hogy egy-egy prompt megválaszolásakor hány darab információt tud egyidejűleg figyelembe venni. Hát a jelek szerint az ország kiemelt döntéshozói rendkívül elavult intelligenciát használhatnak, ugyanis jó, ha néhány szempontot figyelembe tudnak venni ilyen döntések meghozatalakor.
De visszatérve az alap problémára: Amikor anyagi kár vagy veszteség keletkeződik, ott elsősorban nyersanyag vagy energia megy pocsékba, aminek mellékesen van egy kiszámítható piaci értéke. Viszont nem véletlen, hogy a fizika nem valutákban méri az anyagot, sem az energiát, hanem egzaktul mérhető mennyiségekben. Azok ugyanis állandóak. Ha egy rossz energetikájú házban elfűtünk feleslegesen 1 kW energiát, az a világmindenség minden időpillanatában 1 kW lesz, annak a pénzbeli értéke viszont egy adott időpillanatban is széles skálán mozoghat. De ténylegesen ott az energia lesz az, ami számunkra kedvezőtlen módon alakul át. Az ugyanis nem vész el, hiszen ez fizika törvénye, viszont ahhoz, hogy utána ismét számunkra hasznos energia formájában jelenjen meg, nekünk extra energiát kell belefektetni. Ugyanez igaz az anyagra is. Takarózhatunk mi abba, hogy ha megvesszük a rengeteg sok műanyag palackot, az nem gond, hiszen az anyag nem vész el, a műanyagot pedig újra lehet hasznosítani. Csak közben meg eltekintünk attól, hogy azt a műanyag mennyiséget be kell gyűjteni, le kell bontani, szét kell válogatni, majd újból felhasználható nyersanyaggá alakítani, amiből aztán újból le kell gyártani pontosan ugyanazt, ami egyszer már a kezünkben volt. Lényegesen környezetbarátabb lenne tehát egy tartós, sokszor használható folyadék tároló eszköz, mint egy egyszer használható PET palack, ami a folyamatos vásárlás révén folyamatosan újratermelődik.
Hasonló a helyzet az élelmiszer pazarlással is. Az ételhez szükséges alapanyagokat az agrár ipar rengeteg munka és nyersanyag árán előállítja, amit aztán a világon mindenfelé elszállítanak, majd aztán azt újból rengeteg munka és nyersanyag árán felhasználják a kész termékekbe, hogy aztán azt ismét mindenfelé elszállítsák szerte a nagyvilágban, hogy aztán azt a végén valaki megvegye, és jól kidobja, ha éppen lejárt, vagy meg se vegye, mert a boltban a pakolás közben sérül meg, vagy egy figyelmetlen vásárló rossz mozdulata során. Mindenesetre a lényeg, hogy ott egy anyagbeli veszteség keletkeződik, aminél viszont hamis módon csak azt mérlegeljük, hogy annak a kidobott ételnek mennyi a piaci értéke pillanatnyilag, elfeledve azt a rengeteg lépcsőfokot, ami kellett ahhoz, hogy egyáltalán odáig eljussunk.
Persze a világ összetett, emiatt vannak ezeken túl is értékmérő szempontok. Ilyen lehet például a dolgok szentimentális értéke is. Sokszor egyes tárgyak értékét nem annak a pillanatnyi piaci értéke vagy a benne levő nyersanyag felhasználhatósági értéke határozza meg, hanem pl az, hogy milyen emlékek fűződnek hozzá vagy milyen érzelmeket, gondolatokat keltenek bennünk. És persze ennek is lehet számtalan formája, akár egy fotó, akár egy régi, történelemmel rendelkező tárgy. Ugyanakkor ez sokkal kevésbé mérhető, mint akár a fizikai, akár a gazdasági értéke a dolgoknak, azoknál ugyanis egzakt módszertanok vannak a mérésükre és egymáshoz hasonlítására is. Ennek ellenére az emberiség törekszik az egyetemes értékek megtalálására és az értékének a megállapítására. Szentimentális értékek esetében pedig ilyen törekvések intézményesülésének tekinthetőek például a múzeumok, hiszen ott igyekeznek megőrizni azokat az emlékeket, melyeket a többségi társadalom arra méltónak tart, ez pedig kizárólag szentimentális értékként értelmezhető.
Természetesen az ember gondolkodhat úgy is, hogy csak azt tekinti értéknek, ami számára az adott pillanatban hasznos vagy élvezetet okoz, ugyanakkor ha olyan világot szeretnénk megteremteni, amelyben az is szempont, hogy az utánunk jövő generációk is legalább olyan jól tudjanak élni, mint mi, ahhoz mindenképpen kénytelenek vagyunk tudatosan, mindezeket a dolgokat szem előtt tartva élnünk, hiszen amit ma feléltünk, az már nem lesz többé, de a hatásai és következményei hosszú időkre itt lesznek, akkor is, ha mi már nem leszünk.