Csere-Bere

Egy ideje különböző számítástechnikai eszközök gyűjtésével és javításával töltöm szabadidőmet, ez pedig arra ösztönzött engem, hogy az így megszerzett és megjavított dolgokat odaadjam másoknak, akiknek hasznára tudna válni. Egyik oldalról tehát feleslegessé vált és hibás dolgokat gyűjtök össze, a másik oldalról pedig odaadom azoknak akiknek az a hasznára tudna válni. Így igyekszem csökkenteni a feleslegessé vált dolgok hulladékká válását. Rengeteg esetben egy-egy hibás berendezés javítása egy pár száz forintos alkatrész cseréjén múlik, sok esetben viszont a javítás nem történik meg, mert a tulajdonosa nem rendelkezik a hozzá szükséges ismeretekkel vagy pedig egyszerűen érdektelen benne.

Ennek a szándéknak igyekszem keretet teremteni, egyrészt azzal, hogy működő és hibás cuccokat gyűjtök, másrészt ezeket valamilyen formában tovább kívánom adni másoknak, akiknek hasznukra válhatnak ezek az eszközök. A korábbi elképzelésemet (eszközök odaadása ingyenesen, használati szerződés alapján) elvetettem, helyette a fókuszt arra kívánom helyezni, hogy akinek valamilyen eszköze meghibásodik, az kapjon cserébe egy hasonló paraméterű eszközt, némi felárért cserébe. Pl. ha meghibásodik valakinek a monitora, cserébe felajánlok neki egy működő darabot, valamennyi idő garanciával. Értelemszerűen az árat pedig a cserélni kívánt eszközök értéke határozná meg, ehhez iránymutatásként az alábbi táblázat lentebb látható:

Csere tárgya:Elérhetőség:
Monitor (15-17″, 1280×1024) VGAelérhető
Monitor (15-17″, 1280×1024) VGA, DVIelérhető
Monitor (15-17″, 1280×1024) VGA, DVI, audioelérhető
Monitor (19-20″, 1280×1024) VGAelérhető
Monitor (19-20″, 1280×1024) VGA, DVIelérhető
Monitor (19-20″, 1280×1024) VGA, DVI, audioelérhető
PC konfig (jellemzően LGA775, DDR2)igény esetén

Ha szeretnél igényelni dolgokat csere cucc nélkül, esetleg vannak feleslegessé vált holmijaid (akár működő vagy hibás), de nem kérsz cserébe másikat, akkor is fel tudod venni velem a kapcsolatot. e-mailben tudod felvenni velem a kapcsolatot az usbee (kukac) pm.me címen!

Ha nincs semmilyen tárgyad, amit oda tudsz adni, de mégis támogatnád anyagilag a céljaimat, abban az esetben a számlaszámomra tudsz utalni tetszőleges összeget, ami az alábbi:

Szulovszky Balázs
16200120-18547821 (Magnet Bank)

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük