Itt van az ősz, a fák pedig ennek megfelelően új köntösbe bújnak, a sárga és a piros összes árnyalatában pompáznak az utcák és a lombkoronák is egyaránt. Ilyenkor persze teendői is akadnak az embernek, hiszen a lehulló falevelek nem szedik össze magukat.
Egy ilyen alkalommal született meg ennek az írásnak a gondolata is.
Kertvárosi környezetben, lakóövezet belsejében található lakóhelyünkként szolgáló házunk. Itt nem sok dolog található, amely úti célként szolgálna, és így forgalmat generálhatna. Ennek köszönhetően pedig, bár négy forgalmasabb út is közre fogja, mégis rendkívül csöndes és nyugodt környéknek tekinthető.
Azaz csak volt, egykor. Ugyanis az utóbbi években lassan, de magabiztosan semmisült meg ez az erénye a környékünknek. Nem elég, hogy számos társasház épült a környéken, (ami önmagában is kérdéseket vet fel, hogy ezeket ki és még inkább miért engedélyezte) de ha ettől eltekintünk, akkor is az állapítható meg, hogy egész egyszerűen meredeken emelkedett a forgalomban levő autók száma az országban. Ez a többlet értelemszerűen egyenlőtlenül oszlik meg az országban, leginkább az anyagi lehetőségek függvényében. A KSH adatai szerint csak Budapesten több, mint 700 ezer, míg az egész országban 4 milliót is meghaladó az autók száma. Ugyan ezek a számok 10 évvel ezelőtt 567 ezer illetve alig 3 millió volt. Tehát csak a fővárosban 200 ezer autó jelent meg pluszban az utakon, ez pedig igen csak kézzel fogható mindenhol. Parkoló autók tucatjait kell kerülgetünk nap mint nap, olyannyira, hogy a környéken szinte már nem is lehet végighaladni két kereszteződés között anélkül, hogy egymást akadályoznánk. Ezen felül pedig a forgalom is óriási.
Visszakanyarodva gondolatmenetem elejére, hétfőn délután az utcánkon a faleveleket sepregettem szokás szerint. Kíváncsiságom által vezérelve megszámoltam, összesen 35 autó haladt el a házunk előtt bő fél óra alatt (16:30 és 17:00 között). Ez rengeteg. Egy órára vetítve 70 autó, vagyis kb. 50 másodpercenként egy! Természetesen rá lehetne fogni az egészet a Vezér utca felújítására, az ugyanis párhuzamos utca, de ez abból a szempontból sántít, hogy az említett utca felújítása előtt is stabilan emelkedő volt az autók száma, illetve az átmenő forgalom számára több, észszerűbb megoldás is rendelkezésre állna. Persze, hogy régebben, a felújítás előtt pontosan mennyi autó haladt el az utcában, nem tudom, hiszen akkor még nem számolgattam az autókat magatehetetlenségemben, de már akkor is számottevő forgalom volt.
Mindezt akkor, amikor hatalmas az infláció, és mindenki panaszkodik, hogy keveset ér a pénze. Az emberek hihetetlen módon elkényelmesedtek, nem törődnek sem a környezettel, sem a valósággal. Egyre drágább az élelmiszer és az energia, mégis sokaknak az az elsődleges, hogy nyugodtan autókázhassanak, ráadásul ránézésre új, nem ritkán 15-20 milliós autókkal. Nem csupán a tékozlás a zavaró, hanem az is, hogy az emberek ennyire rugalmatlanul ragaszkodnak az életmódjukhoz.
Ott vannak pölö az elektromos autók is, melyek karbon semleges közlekedési módot ígérnek a leendő vásárlóknak. Ez szépen hangzik, a gond csak az, hogy ez a problémát nem oldja meg, csak arrébb rakja. Ez semmi másra nem jó, csupán arra, hogy az embernek ne kelljen semmit változtatni a kényelmes életvitelén, közben pedig a saját csipetnyi lelkiismeretét nyugtathatja vele, hogy ezzel ő már tett valamit a környezetért. Csak sajnos ez semmit nem ér, mivel az elektromos autók egyre nagyobbak és nagyobbak, egyre több energia kell a mozgásukhoz, és egyre több helyet foglalnak az utcán parkolva, stb. Tökéletes példája a szélsőségesen konzumer társadalmunk teljes kudarcának, hogy még a környezetvédelmet is egy eladható életérzésként csomagolják be. Ez pedig minimális szinten sem ösztönöz minket önértékelésre, sem arra, hogy a-tól z-ig újraértékeljük életünk és életmódunk minden aspektusát, minden apró mozzanatát, melyeket sok apró lépésben újratervezhetnénk és átalakíthatnánk, mellyel érdemi változást lehetne elérni.
Lemondani az autózásról ezekben a vészterhes időkben a bölcs és megfontolt döntés lenne. Ha a többségi társadalom képes lenne felismerni saját felelősségét a világban, és azt, hogy minden egyes lépéseik következményekkel járnak, melyek hosszú távon összeadódnak, és többszörösen visszakapjuk, azzal már önmagában is egy sokkal jobb világban ébredhetnénk. Ehelyett mindenki veszi a hatósági áras üzemanyagot, ami szintén nem ösztönöz sem a takarékosságra, sem pedig a valósághoz való kapcsolódásra, sem pedig arra, hogy átgondoljuk, hogy mi az, amire tényleg szükségünk van a mindennapi életben. Természetesen a nap végén valaki a hatósági áras termékek különbözetét is kifizeti, ez pedig az állam, de ne legyenek illúzióink, az állam valójában nem rendelkezik önálló vagyonnal, az ugyanis az utolsó fillérig az adófizetők pénze, aminek a megfelelő gazdálkodására mi magunk hatalmaztuk fel őket a legutóbbi országgyűlési választáson. Azt persze mindenki döntse el maga, hogy mindezek fényében valóban ez-e a legjobb módja az adóforintok felhasználásának.