Alig egy hete volt a választás, természetesen azóta is minden nap e körül járnak a gondolataim, sokszor nagy hullámzásokkal az «innentől örök kétharmad lesz, akármi történjen» és a «szerencsétlen nemzetközi folyamatok miatt volt mindez, és természetesen 4 év múlva az ellenzék minimum kétharmaddal fog győzni» végletek között minden köztes fokozatot beleértve.
Több elemzést és okfejtést is meghallgatva számos körülményre fény derült, amivel úgy érzem, sikerült egy kicsit mélységeiben megértenem az okokat, de egy dolog mégis szerintem kiemelendő, ami kevésbé volt hangsúlyos gondolat, én mégis nagyon fontosnak érzek, és noha a gondolat nem új, mégis nagyon aktuális, és figyelmet érdemel, igaz, ez inkább a múlttal való direkt összehasonlítás, mégis szerintem az egyik fő oka annak, miért nem működött sikeresen az ellenzéki kommunikáció.
Amikor 2002 és 2010 között az MSZP volt hatalmon, az baromi sokat számított, hogy a média mellettük állt, ugyanis az olyan politikai témájú közéleti műsorok, mint a Heti Hetes, a bonyolult politikai fogalmakat és összefüggéseket egyfajta közvetítőként a politikai elit és a nép között közvetítette, így eljutottak a választókhoz politika csinálók szándékai, meg egyáltalán a hazai és nemzetközi folyamatok, az azokra kidolgozott stratégiák, stb. És ezért a pártnak nem kellett különösebben energiát fektetnie a kommunikációba a nép felé, mert ezt mások megtették.
Ezzel nem csak, hogy terhet vettek le a politika válláról, hanem azt is megoldotta, hogy a politika csinálás tényegesen szakmai alapon ment, nem kellett azzal foglalkozni, hogy mi mennyire eladható, hanem hogy egyébként mi mennyire működik.
Orbán rendszere ebben is nagy változást hozott, és ez az, ami miatt szerintem 2010 óta mindig felmerül az, hogy a baloldal nincs képben a magyar valósággal, ugyanis 2010 óta az Orbáni renszer teljesen kiiktatta ezt a közvetítői szerepkört, és a politika közvetlen a polgárokhoz szól, ezért is van az, hogy elemi szinten populista, mert ez a sikeresség kulcsa, hogy mi az, ami eladható. És ez az, amihez azóta sem tudott hozzá idomulni az ellenzék, és valószínűleg nem is akar, mert egyáltalán nem ebben gondolkodnak, hanem az ellenzék továbbra is a hagyományos politikát szeretné követni, ahol viszont a szakmaiság lenne a fontos, nem pedig az, hogy ki tud egyszerűbb, jobban eladható szlogeneket gyártani, csakhogy szakmai alapon nem lehet meggyőzni a nagy tömegeket, mivel azzal legfeljebb csak az értelmiségi köröket lehet meggyőzni, de mivel már nincsenek közvetítő szereplők, ezért ezek az üzenetek nem jutnak tovább a szélesebb társadalmi tömegekhez, így azok jobb híján a fidesz kommunikációjára hallgatnak, nem azért nem nem férnek hozzá alternatívákhoz, hanem mert ez az a kommunikáció, ami nekik, ami hozzájuk szól. Lényegében ez a populizmus egyik fő eleme.
Innentől pedig két út van, vagy újrateremtjük azt a médiát, ami sikeresen megszólítja a társadalom szélesebb rétegeit, vagy a kommunikációt kell a végletekig leegyszerűsíteni, igaz, utóbbiban a fidesz vér profi, és rengeteg év előnyük van benne, így én zsákutcának tekintem, plusz kérdéses, hogy mennyi értelmiségi fordulna el, mialatt plusz szavazókat nyer meg vele az ellenzék. A régi rendszer ezért is volt előnyösebb, mert ott nem vagy-vagy volt, mindenki igénye egyszerre lefedhető volt kommunikációs értelemben.

Orbán Magyarország jövőjének elsőszámú ellensége. Ellopta, tönkretette hazánkat. Gátlástalan bűnöző, a legrosszabb fajtából, akinek semmi nem szent, és a szeme sem rebben a legnagyobb ordas hazugságainál.
Szerencsére nem fog örökké élni, már csak az a kérdés, mi túléljük-e.